100 ALAPVETŐ DOLOG A MATEMATIKÁRÓL ÉS A MŰVÉSZETRŐL,
AMIRŐL NEM TUDTUK, HOGY NEM TUDJUK
JOHN D. BARROW

Merész magyarok – 30 emberi történet
Nyáry Krisztián
Nyáry Krisztián Így szerettek ők című sikerkönyveiben a szerelem sorsformáló erejéről írt, az Igazi hősökben pedig személyes döntésektől példaszerűvé váló életekről. A folytatásban ezúttal 30 olyan magyart vesz sorra, akik a legnehezebb helyzetekben is emberek tudtak maradni, s akik számára önazonosságuk és belső bátorságuk a legszélsőségesebb történelmi helyzetekben is mindent felülírt. Magyarok, akik rendíthetetlen szilárdsággal követték saját értékrendjüket, akik a legsötétebb órákban is mások vigaszai voltak, akik nem féltek újat teremteni, még ha mások nem is hittek bennük, és akik kérlelhetetlenül hűek voltak önmagukhoz. Az iskolaalapító Teleki Blanka, akit a várbörtön sem tudott megtörni; a jobb kezét elvesztő sportlövő, Takács Károly, aki bal kezét használva lett olimpiai bajnok; a magyar gyógyszergyártást megteremtő Richter Gedeon, aki a halál torkában sem volt képes elszakadni a hazájától; a szíriai bevándorló Fadlallah el Hedad Mihály, aki a világ legjobbjává tette a bábolnai ménest; vagy az embermentő Karig Sára, aki azt vallotta: az embertelen törvényeket nem szabad betartani. Merészek voltak és magyarok. Mind magyarok.

Iskolák?!?! – Gyerekek, szülők és tanárok
Vekerdy Tamás

Mennyi az élmény mai iskoláinkban és mennyi az életöröm? Holott a kilencvenes évek óta tudjuk, hogy öröm nélkül nincs hatékony tanulás! Tudjuk vizsgálatokból azt is, hogy a gyerekek viszonylag nagy kíváncsisággal mennek az iskolába. A kíváncsiság, az érdeklődés, az iskolába lépés után csökken, hanyatlik, majd eltűnik. A fentiek ellenére ma is vannak nagyszerű, jó iskolák, és remek tanítók és tanárok, és én biztos vagyok benne, hogy az iskola gyerekközpontú megújulás előtt áll.
A könyvben szülők kérdeznek, és én válaszolni próbálok. Iskolai ügyekben, tanulási küzdelmekben. Remélem, ezek az összegyűjtött válaszok majd újabb kérdéseket váltanak ki, hoznak felszínre, amikre újra lehet majd válaszolni Vekerdy Tamáss
A Nő – Csajsziknak
Dr. Csernus Imre
Még biztosan kislány voltál, amikor nyolc évvel ezelőtt megjelent A Nő című könyvem. Mindaz, amiről abban a könyvben szó esett, ma aktuálisabb, mint valaha. A világ megváltozott, de a problémák ugyanazok maradtak. Ezért úgy határoztam, elmondom neked is, szerintem mitől nő egy nő, csak egy kicsit másképpen… Ha érdekel, mit gondolok a korai szexről, a mobiltelefonos randialkalmazásokról, az internetes társkeresésről, a közösségi média veszélyeiről és még sok más fontos dologról, amivel nap mint nap szembesülsz, ez a könyv neked szól.
Ahogy a legtöbb ember, valószínűleg te is előszeretettel hárítod másokra a felelősséget. Pedig ha látni akarsz, ha boldog akarsz lenni, akkor döntés elé kerülsz: vagy folytatod, amit eddig csináltál, és továbbra is a homokba dugod a fejed, vagy megtanulsz felelősséget vállalni önmagadért, a tetteidért. Ez a könyv felhívja a figyelmed bizonyos kérdésekre, támpontokat ad, segítséget nyújt. De a döntés egyedül a tiéd.
Dr. Csernus Imre pszichiáter, 1966-ban született egy közép-vajdasági kisvárosban. Ez a kötete A Nő című 2007-es sikerkönyvének bővített és a fiatalabb korosztály számára átdolgozott változata.

Nagykövet asszony – Három év diplomácia, díszvacsorák és demokrácia Budapesten
Eleni Kounalakis

Gaylard, Linda
Nagy teakönyv
Teafajták, szertartások, keverékek – több mint 100 recept
A Nagy teakönyv elkalauzol a legfontosabb termelő régiókba, bemutatja a főbb teafajtákat, a szüretelés és a feldolgozás módjait. A különböző szertartások megismerésével több kultúra elemeit építhetjük be a mindennapos otthoni teázásba.

SZOBANÖVÉNY MINDENTUDÓ
Dr. Folko Kullmann

HÍRES NŐK A MAGYAR TÖRTÉNELEMBEN
Estók János – Szerencsés Károly

NAVIGÁTOR KORTÁRS GYERMEKIRODALOMI LEXIKON
böngésző és olvasókönyv
Lovász Andrea (szerk.)

Lexikonunk, böngészőnk és olvasókönyvünk a 2010 – 2015 közötti időszak legfontosabb és legizgalmasabb magyar gyerekirodalmi történéseiből válogat. 90 író, költő, illusztrátor és 10 antológia lexikális adatait, szövegeit, fényképeit és rajzait gyűjtöttük egybe.
Elsősorban a gyerekolvasókra számítunk. Ők a versek, mesék, regényrészletek mellett a szerzők bemutatkozó írásaiban vagy cetlikre firkantott szövegeiben találhatnak olvasnivalót, az előlap térképén pedig megkereshetik, melyik író hol született. Reménykedünk abban, hogy egy-egy kedvenc szövegrészlet alapján továbbolvassák az adott szerző művét/műveit. De aki felnőttként szülőként, pedagógusként, könyvtári szakemberként foglalkozik a gyerekkönyvekkel, annak is igyekszünk segítséget nyújtani az életrajzi, bibliográfiai adatok, díjak, könyvismertetők, kritikarészletek beemelésével.