Szobor tagged posts

Az 1914-18 ÉVI VILÁGHÁBORÚBAN HŐSI HALÁLT HALT TÁRSAINKNAK

GALÉRIANEVEZETESSÉGEINK

AZ ERDÉSZHÁZ

„A valkói erdészet irodájának épülete az 1860-as években épült. Építésekor meghagyták az öreg fákat. a hatalmas öreg fa egy kocsányos tölgy, majd a 300 éves, törzsének kerülete 5 méter. Alatta az első világháborúban elesett erdészek emléktáblája van. Az emléktábla valamikor Gödöllőn volt, az Erdőgazdaság épületének falán. 1970-ben a Városi Tanács átvette és felújított az épületet, a táblát pedig eltávolította. Kocsárdi Károly erdész áthozatta Valkóra, hiszen a hősök nagy része valkói erdész volt.”

részlet „A kerek erdőn túl VALKÓ” című könyvből

fotó: Dankaházi (ifj.) István 

 

Az 1914-18 ÉVI VILÁGHÁBORÚBAN HŐSI HALÁLT HALT TÁRSAINKNAK:

Tovább olvasom ...

Hősök Szobra – Fényképek

GALÉRIANEVEZETESSÉGEINK

Fénykép

1929-ben felállították az I. világháborúban elesett hősök szobrát. A szobrot Lukácsi Lajos budapesti szobrász készítette el. A szobor felállítására 300 négyszögöl területű telket jelöltek ki, melyet az elöljáróság feltöltetett és bekeríttetett. A szobor felállíttatásának költségeiből mintegy 1100 pengőt a község lakói közadakozással gyűjtöttek össze. A rendszerváltás óta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére itt rendezzük ünnepi megemlékezésünket.

 

fotó: Dankaházi (ifj.) István 

hadisir_180

  • Valkón elhalálozott katonák (korabeli eltemetés helye Valkó).
  • Valkói születésű, bármely hadszíntéren elhalálozott katonák.

Tovább olvasom ...

Nepomuki Szent János – Fényképek

GALÉRIANEVEZETESSÉGEINK

Fénykép

 

fotó: Dankaházi (ifj.) István 

Érdekessége községünknek az Isaszegi út sarkán álló Nepomuki Szent János szobor. A II. világháború folyamán megsérült szobor alapzatának helyreállítása során -mivel az egyházközség új szobor létesítését tervezte- találtak rá a talapzat alatt elásott jelenleg is látható szoborra, melyet még 1774-ben Bogács Ferenc Valkói lakos készíttetett. Új szobor készíttetése helyett ezt -az utólag tévesen 1789 évszámmal jelzett- szobrot állították a talapzatra.

 

Tovább olvasom ...

Hősök Szobra – Videó

HÍREKVIDEÓ

KameraHigh Definition

Internet Explorer lejátszási hiba esetén kérem kapcsolja be a Kompatibilitási nézetet. Bekapcsolva a gomb kissé színezetté válik .

fotó: Dankaházi (ifj.) István 

1929-ben felállították az I. világháborúban elesett hősök szobrát. A szobrot Lukácsi Lajos budapesti szobrász készítette el. A szobor felállítására 300 négyszögöl területű telket jelöltek ki, melyet az elöljáróság feltöltetett és bekeríttetett. A szobor felállíttatásának költségeiből mintegy 1100 pengőt a község lakói közadakozással gyűjtöttek össze. A rendszerváltás óta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére itt rendezzük ünnepi megemlékezésünket.

Tovább olvasom ...

©2013 idStudio & SMThemes.com