Rejtő Jenő (született Reich Jenő, írói álnevei: P. Howard, Gibson Lavery) (Budapest, Erzsébetváros, 1905. március 29. – Jevdakovo(wd), Kamenkai járás, Voronyezsi terület, Szovjetunió, 1943. január 1.) magyar író, kabaré- és színpadi szerző, forgatókönyvíró, a magyar szórakoztató irodalom legnépszerűbb képviselője.
Látszatra ponyvaregényeket írt, azonban életművét manapság már az irodalmi körök is nagyra értékelik. Először színpadi darabokat írt, később – külföldi utazásai során szerzett élményeire támaszkodva – kalandregényeket kezdett írni. Sajátos stílusát egyéni, bizarr humor, „váratlan abszurd fordulatok, szürreális, gyakran kispolgári figurák és a társadalom fanyar humorba csomagolt kritikája” jellemezte. Legnagyobb sikereit P. Howard álnéven írott idegenlégiós regényparódiáival aratta, olvasottsága a Kádár-korban Jókai Móréval vetekedett. A pesti művészi élet ismert alakja volt, barátság fűzte a kor jelentős művészeihez, így például Karinthy Frigyeshez, Kabos Gyulához, Salamon Bélához, Latabár Kálmánhoz is.
38 éves korában munkaszolgálatosként halt meg a Szovjetunió (Oroszország) megszállt területén.
A három testőr Afrikában
Rejtő Jenő

A szőke ciklon
Rejtő Jenő

A tizennégy karátos autó
Rejtő Jenő

– Mondja! Maga dolgozni akar?
– Nem is vagyok naplopó!
– Ez baj, de mindegy. Ha tetszik, dolgozzon. Mi szeretne maga lenni a legszívesebben?
A kérdezett végignézett magán, cingár lábain, komikus úszónadrágján és kerek szélű, barna zakóján, azután vállat vont:
– Hogy lehet ilyet kérdezni? Titkár szeretnék lenni.
– Kész szerencséje, hogy erre jöttem. Alkalmazom. Ön nálam titkár. Fizetése havi kétezer frank. Hogy hívják?
– Vanek.
– Jó név. Tessék, itt van egyhavi fizetése, háromezer frank.
– Azt mondta, kettő.
– Javítást adtam, mert rövid idő alatt meglepő előmenetelt tanúsított. Tessék…
– Természetesen – mondta Vanek úr, miközben kissé idegesen, mint akit ostobaságokkal terhelnek, szivarzsebébe gyűrte a pénzt – tudnom kell, hogy mi a dolgom.
– Igen sok dolga lesz. Hogy micsoda, azt nem tudom még. De nem is fontos. Ne féljen semmit, megcsinálta a szerencséjét, öregem…”
Az ellopott futár
Rejtő Jenő
– Pardon, a boncolás előtti illem előírja, hogy bemutatkozzam.
A tanár szigorúan összevonta két szemöldökét, és a meghökkent kórházi szolgára nézett.
– Marcel! Hogy kerül ide egy jól nevelt női hulla, a középkorúnak jelzett negyvenöt év körüli egyén helyére. Uraim! – És az orvosokhoz fordult, választ sem várva: – Iménti kijelentésemet visszavonom: a kórházban még sincs rend.
– Nem is szólva az ablakokról – jegyezte meg egy tetemtől szokatlan, szemrehányó hevességgel a halott , amelyeket legalább két hete nem pucolt senki. Nevem Prücsök, mely titkos megjelölés nemzetközi kémnők számára.
– Hogy kerül ön a boncolóasztalra? – kiáltotta a kórházi szolga.
– Belopóztam, kérem, éjszaka, mivel hírhedt kémnő vagyok, és fontos hadititkokat akartam itt kilesni. Ez kötelező, mert megbízóm, akinek rém vastag a szemöldöke, miszter Iksznek hívják, olykor kacag, mindenkit megölet, és egy feltűnően tuskólábú illető, beteg rokonaim révén zsarol.”

Az előretolt helyőrség
Rejtő Jenő

– Bejött egy őrült ember sétapálcával, azt mondta, harmonikázni akar, és lerombolta a helyiséget…
A kocsmáros nem hazudott. Harrincourt valóban kiállt a kocsma közepére, és legszélesebb udvarias vigyorával így szólt:
– Hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy az orkeszter karnagyától kölcsönkérjem a szájharmonikát, és néhány pásztorábrándot adjak elő. Utána legyen szabad anyagi támogatásukért esedeznem egy szegény, de tehetséges muzsikus számára…
Általános zűrzavar támadt. Csörömpölés, ordítás, verekedés zaja töltötte be a helyiséget, és egy alkalmas pillanatban Galamb az egész bárpultot a verekedőkre dobta, majd utánahajította a kocsmárost a konyhakéssel, a csaposlegényt a tüzes piszkálóval és a főpincért a fiával… Másnapra rendbe hozták a vendéglőt, este szólt a zene, és a kórházban tartózkodó törzsvendégeket leszámítva, együtt volt a szokott esti közönség.”
Az elveszett cirkáló
Rejtő Jenő

Bradley Tamás visszaüt
Rejtő Jenő

Miután a főiskolát elvégezte, a „Dalton Művek”-hez került mint vegyészmérnök…
Az öreg Dalton leánya, Mary… autót vezetett, bridzselt, zongorázott, öltözködött vagy Earl of Teddyvel teniszezett… Milliomosok érthetetlen szokásai közé tartozik, hogy leányaikat még náluk is gazdagabb emberhez szeretik hozzáadni.
Az öreg Dalton báró is azon fáradozott, hogy Mary Daltont Earl of Teddy nőül vegye. Fáradozása sikerrel járt, bár nem valami nagy szenvedély kötötte egymáshoz a jegyeseket. Mary keveset tartott a vidám, felületes Teddyről, és Teddy, bár tetszett neki a szép és kedves Dalton baronesse, nem volt szerelmes belé. Végre is azonban a két vidám pajtás, Mary és Teddy lassanként megbarátkoztak a gondolattal, hogy házastársak legyenek. Mary Earl of Teddyvel teniszezett, midőn először életében megpillantotta Bradley Tamást. A teniszpályától nem messze néhány öreg vadgesztenyefa állt, és az egyik mögül előtűnt a sasorrú, komoly fej, nagy, zöldes tekintetű szemekkel. A leány el is hibázott néhány labdát, mert érezte, hogy ez a férfi őt nézi. Azután nem látta többé Bradleyt, csak a botrányos eset alkalmával, amely annyi ember életét változtatta meg egy csapásra.”
Egy bolond száz bajt csinál
Rejtő Jenő
jelent meg az erkélyen, kezében fehér cérnakesztyű, fején helyes kis piaci kosár, és barátságosan integetett. Társaságában egy sovány, magas, de jóképű, napbarnított, szőke fiatalember is kilépett a nép elé, sárga cilinderben, félszemén fekete monokli. A kancsal óriás negédes léptekkel előrejött, és néhány csókot hintett a nép felé, míg a fiatalember felállt az erkély peremére, és most látszott rajta, hogy rövid bundája alatt talpig lobogóba öltözött. Mielőtt az ünnepi néptömeg magához térhetett volna ámulatából, harsány szónoklatba fogott.
– Tisztelt fele- és egész barátaim! Én, ifjabb Lord Hontings, Daughter Hill örökös grófja, valamint barátom, Vucli Tóbiás, az önműködő villamosjegy feltalálója, hivatva érezzük magunkat, hogy üdvözöljünk benneteket, kik e nagy melegben szónoklatokra vártok itt, kínos kötelességből. Nagy marhaság ez, felebarátaim, és ez ünnepi kényelmetlenség helyett ajánlom, hogy menjünk át
valamennyien egy jó kocsmába, néhány krigli sörre!
– Milyen igaza van – protezsálta barátja szónoklatát a kecses, kancsal, harcsabajuszú óriás, akinek vörös orra olyan hatalmas és tömpe volt, mintha máris odavágtak volna hozzá egy paradicsomot a szónoklatok végén. Helyeslése annyira meghatotta a társát, hogy átölelte a kancsalt és jobbról-balról megcsókolta, majd folytatta harsány szónoklatát.”

Piszkos Fred közbelép
Rejtő Jenő

– Pompás hajó – harsogta Wagner úr. – Ki mondaná erről, hogy negyvenkét éve szeli az óceánt?
Ezt senki sem mondta volna erről a hajóról, amely futó megítélés szerint is évtizedekkel öregebbnek látszott.
– Micsoda marha lehet – szólt Fülig Jimmy –, aki arra vállalkozik, hogy expedíciózzon ezzel.
– Egész jó matróz az ipse – dünnyögte Wagner úr, és megfogózkodott egy pillanatra Watson aranygombos uniformisába, de a gyenge kabát nagy része a kezében maradt, lehasítva. Mr. Theo ismét megóvta a veréstől.
– A Wagner Corporation hajóját jó matróz vezeti… ügyes matróz… fürge fiú…
– Hogy hívják?
– Úgy hívják, hogy Piszkos Fred…
– A Pi… Piszkos… Fred? – szólt döbbenten Fülig Jimmy. – De mennyire!… Ma érkezik San Franciscóból gyorshajón, hogy átvegye a parancsnoklást…
– Miféle gyorshajó érkezik ma San Franciscóból?
– A maguké… – szólt Wagner úr. – Halló… Nem is tudtam, hogy ikertestvéreid vannak!… Szervusz, öreg matróz! Látja, ezek itt teljesen egyformák mind az öten.
Hátranéztek.
…És ott állt mellettük a Kapitány! Piszkos Fred teljes életlomposságában, de Wagner úr, a szeme előtt képződő, kellemes, vöröses nedű fénytörése következtében öt példányban látta a Kapitányt. Mintha egy teljes rablóbanda jelent volna meg.”
Pokol a hegyek között
Rejtő Jenő
a kőr ász szívét, és kétszer nyerték holtversenyben a kormányzó évi nagydíját, amiért Arizona állam legjobb lovasai szálltak nyeregbe. Látszólag barátok voltak, de ez a barátság a nyájas gúny késélén táncolt. Mindenki tudta, hogy egyszer el kell dönteni, ki az erősebb: Teddy vagy Ronny? Azután jött egy leány keletről, Attle nyomdász unokahúga. Ronny és Teddy, a két „barát” ismét egyforma szerencsével versenyeztek. De amíg a kormányzó nagydíját el lehet osztani két részre, egy keletről
érkezett leány szíve legalábbis együgyű férfiak felfogása szerint, oszthatatlan, és csak teljes egészében nyerheti el valaki. Joan Attle talán különös kedvtelést is talált abban, hogy a két veszettül
elszánt legényt versengeni lássa. Miss Attle-nak ez tetszett. Mit tudják Bostonban vagy Philadelphiában, hogy errefelé a sűrű férfivér még ismeri az egyszerű ősi törvények parancsát? Mit
tudnak az ilyesmiről keleten, ahol teliholdas éjszakákon nem hallatszik az éhesen ügető farkas panaszos üvöltése?
Hiller vendéglőjében azután megtörtént egy napon a döntő szóváltás. A gúnyos, éles vitát Teddy Back így fejezte be:
– Elég a fecsegésből. Ha éjszakára kisétálsz Fred Martins erdejébe, rám találhatsz a pataknál, ahol a villámsújtotta fenyő van. Azt hiszem, megértettél. Éjfélre ott leszek. Nem szeretnék hiába várni rád, Ronald Kerry!
– Légy nyugodt – és még kétértelműen hozzátette –, nem fog rád virradni, Teddy Back.”

Tigrisvér
Rejtő Jenő

– Miért… tette… mindezt? Hiszen gyűlöl bennünket és mindenkit… Molly eléje lépett, egész közel. Tágult szemmel nézett egyenesen a férfi szemébe. Sokáig álltak így. Robin lassan elfordította a fejét. A szája szélén fájdalmas rándulás vibrált át.
– Robin – suttogta a leány –, beszéljen őszintén… nem tudom… nem akarom hinni…
Hogy szerette volna átkarolni a leányt, magához szorítani, hiszen szerette!
– Robin – mondta most már enyhébben, könnyes szemmel, és két kezét a fél vállára tette.
– Mit akar?… – kérdezte rekedten, türelmetlenül – nem mindegy, hogy mi az igaz? A Tigris fia vagyok! Tigrisvérem van. Kerülnöm kell, ha szeretek valakit! Minden ősöm rabló volt, és minden utódom rabló lenne… Tigrisvér folyik az ereimben! Menjen tőlem, Molly… Elátkozott, ha hozzám ér…
Nézték egymást. És mindketten egy arcot láttak: a fél szemöldöke lepörkölve, macskabajusz, borostás áll…
A Tigris vigyorgott rájuk. Az ős!”
Vanek úr Párizsban
Rejtő Jenő
Káromkodásra feltétlenül okot szolgáltatott a zsilettje. Ugyanis ez az egyetlen fegyver a világon, amely akkor veszélyes igazán, amikor elkopott az éle. Ilyenkor roncsolja, töri a bőrt, mindössze a szőr iránt nyilvánít némi kíméletet.
A fentiek után bizonyára minden olvasó előtt kétségtelen, hogy Sába Királynője férfi.
Hogyan lehet egy királynő férfi?
Mondjuk, ha úgy hívják, hogy Sába István, és a Sába név eszébe juttatja csúfolódó ismerőseinek a róla elnevezett királynőt.
Erről az ókori hölgyről még La Grenelle erődjében is hallottak.
Sábának nem kellett volna a csúfolódást tűrnie, mert mindenki tudta, hogy tavaly Marokkóban megverte a kantinost, akit előtte még soha senki nem tudott megverni, csak az Úristen, mert a fél szemére hályogossá tette.
Sába tehát alaposan rácáfolt a csúfnevére. Azonban kerülte a kötekedést, és egy gúnynév miatt nem mászott bajtársai képére. Valaha Sába István a kecskeméti színtársulattól érkezett egyenesen Brestbe, anélkül, hogy a „Vízkereszt” című előadást lemondta volna.
Színész volt.
Nagy csontú, mély hangú, jó kiállású fiatalember.
Valamikor nagy jövőt jósoltak neki a pályáján. És most itt ül az idegenlégió egyik helyőrségében, a legénységi hálóterem hosszú asztala mellett, ahol néhányán borotválkoznak.
Reggel bizottság érkezett Marokkóból Collidon kapitány vezetésével, hogy vizsgálatot tartson a tragikusan elhunyt Bradieux nevű közlegény ügyében. Ezért borotválkozott Sába. Ő is tanú, és még hárman.”

- VALKÓI KÖNYVTÁRI, INFORMÁCIÓS ÉS KÖZÖSSÉGI HELY
- Online Katalógus – A Pest megyei KSZR-hez kapcsolódott kistelepülések közös katalógusa