„Bízzál az Istenben, s ne légy hát szomorú, mert ha haza megyek és rosszul fogsz kinézni, haragudni fogok” – írta Damjanich feleségének, mikor még császári tisztként Itáliába vezényelték.
A szintén szerb származású Csernovics Emília szerelme a fiatal százados iránt sokáig reménytelennek tűnt. Damjanichnak nem volt jó híre, kicsapongó és költekező életet élt, végül 1845-ben tudták eljegyezni egymást, de a katonaságtól várt házassági engedély késése miatt csak 1847 augusztusában kelhettek egybe, így házasként mindössze két boldog év jutott nekik, nagy része a szabadságharc hadi cselekményei idején.
Férje kivégzése után Damjanichné már az önkényuralom idején megkezdte a szabadságharc árváinak gondozását, felkereste a megtorló hatalom kivégzettjeinek jeltelen sírjait, s amint lehetett emléket állított nekik. Kezdetben a nyilvánosság kizárásával, de minden év október 6-án gyászmisét mondatott az aradi vértanúk emlékére a pesti ferencesek templomában.
Batthyány grófnéval együtt alapították a Magyar Gazdaasszonyok Egyesületét. Az országos hírű jótékonysági szervezetet a kiegyezés után Erzsébet királyné is felkereste, ám a két alapító özvegy feltűnő módon nem jelent meg a királyné fogadásán. Forrás: Hernády Zsolt – Az aradi vértanúk özvegyei ON Klauzál.hu
Az aradi vértanúk özvegyeinek állít emléket a „Hátrahagyottak emlékezete” c. kiállítás, amely október 6-ától tekinthető meg a Március 15. téren. www.oktober6.kormany.hu
nrh.kormany.hu
