Elindult a Leleményes Hőseink Program

HÍREK

A Projektről

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága kezdeményezésére a Nemzeti Művelődési Intézet egyedülálló ifjúsági közösségi programot indít útjára 2014. október és 2015. március között. A „Leleményes hőseink” az általános és középiskolás tanulókból álló ifjúsági közösségek erejét teszi láthatóvá helyi településfejlesztésről való gondolkodás számára. A kezdeményezés helyi hősök felkutatására buzdítja a települések és városrészek azon fiataljait, akik érdeklődnek lakóhelyük történelme, értékei valamint aktuális folyamatai iránt, emellett motivációt éreznek az aktív cselekvésre is.A „Leleményes hőseink” program a tudatos közösségi cselekvés kultúráját kívánja átadni a közösségi művelődés eszközrendszerével az érdeklődő fiatalok számára. A Nemzeti Művelődési Intézet országszerte felhívást tesz közzé helyi hősök – a településért aktívan cselekvő példamutató személyek – felkutatására, valamint az ő példájukból kiindulva fiatalok által igényfelmérésen alapuló projektek létrehozására, illetve lehetőség szerint lefolytatására. A csatlakozó fiatalok megyei felkészítő napokon sajátíthatják el az ötleteik megvalósításához, valamint a programban való részvételhez szükséges ismereteket. Az ifjúsági közösségek által bemutatott projektek és projekt-tervek közül a legjobbakat a Nemzeti Művelődési Intézet szakmailag segíti. Megyénként egy középiskolás, valamint egy általános iskolás csoport kezdeményezését karolja fel a Művelődési Intézet.

A programban három fiatalból (10-18 éves, általános vagy középiskolai tanulóból), valamint egy felnőtt segítőből álló csoportok vehetnek részt. A program fő pillérei a fiatalok kezdeményezéseit bemutató, a részvételhez segítséget nyújtó „Leleményes hőseink” honlap, a projektmenedzsmenthez gyakorlati ismereteket biztosító megyei felkészítő napok, valamint az országszerte megszülető ifjúsági projektek vagy projekt-ötletek. A program végén a támogatásra érdemesnek ítélt projektek stábjai számára a Nemzeti Művelődési Intézet, kifejezetten az általuk kidolgozott témákra koncentráló felkészítő alkalmat szervez.

A program során – a megyei találkozót követően – a következő kihívások várnak a településükért cselekedni kész fiatal közösségekre:

  1. Keressék meg lakóhelyük „leleményes hősét”: olyan aktív cselekvő embert, aki példaértékű kezdeményezést vitt véghez a helyi közösség érdekében. Tudjanak meg róla minél több információt.
  2. Mutassák be választott példaképüket a honlapon.
  3. Készítsenek kortársaik bevonásával helyzetelemzést, melyből következtethetnek arra, hogy mire van szükségük a településen élő fiataloknak.
  4. A felmért igényeket szem előtt tartva dolgozzanak ki egy közösségi projektet, és ha lehet, valósítsák is meg azt.
  5. Minél kreatívabb módon mutassák be projektjüket a Leleményes hőseink honlapon: www.lelemenyeshoseink.hu

 

folyamatabra_kepkent_lelemenyes_jav2

 

Fontosabb időpontok:

  • Megyei találkozók – 2014. november 10 – 30. között; a pontos információk a honlapon olvashatók ITT.
  • Projektek és projektötletek kidolgozása, valamint feltöltése a honlapra: legkésőbb 2015. február 15.
  • Országos találkozó a legígéretesebb projektek gazdáival: 2015. februárjában

Programkoordinátor: Aszódi Nándor
Telefon: 06 1 225 6024
e-mail: [email protected]
Honlap: www.lelemenyeshoseink.hu

A program megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatja!

 Kezdeményező!

©2013 idStudio & SMThemes.com